Egyedi pólókat csináltattam az egyesületünknek.

Szponzorált tartalom

egyedi póló
egyedi póló

Még nem nagyon írtam róla, de már hosszú évek óta táncolok. Először csak azért mentem el egy órára, mert cikinek éreztem, hogy még az alaplépéseket sem tudom. Gondoltam, hogy az azért az alapműveltség része, hogy az ember tud, mondjuk bécsi keringőzni. Aztán annyira magával ragadott a dolog, hogy teljesen beleszerettem a műfajba, és végül egyszer csak arra eszméltem, hogy versenytáncos lett belőlem.

Sok időmet és energiámat viszi el a dolog, de nagyon megéri, hiszen egyszerre sportolok, gyakorlok egy művészeti ágat és egyáltalán nem utolsó sorban, egy nagyszerű közösség tagja lehetek. A klubom tagjai egyben a legjobb barátaim, miközben a parketten komoly ellenfelek is vagyunk, de valahogy mégis megfér a kettő egymás mellett.

Emiatt jutott eszembe, hogy milyen jó lenne, ha a versenyeken nem csak drukkolnánk egymásnak, de már a nézők számára is egyértelmű lehetne, hogy mi összetartozunk. Úgy gondoltam, hogy egy egyedi póló szett még tovább erősíthetné a csapat szellemet.

Ezért elkezdtem keresgélni a neten, hogy hol tudnék ilyen egyedi pólót készíttetni. A böngészés során erre az oldalra bukkantam rá. Itt azt írják, hogy meg tudják valósítani az elképzelésemet. Ha csak néhány darab kellene, akkor azt helyben megcsinálják, de mivel mi több mint 20-an vagyunk, ezért előre le fogom adni a rendelésem. Ehhez persze be kell gyűjtenem mindenkitől a póló méretét, na meg ki kellene találnunk az alapszínt és a fazont is. Az egyesület logóját el tudom kérni az edzőmtől vagy a tánciskola vezetőjétől szerencsére digitális formában is.

Még arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha mindenkinek rá lenne írva a neve a póló hátuljára. Így az ismeretlenek is jobban tudnának nekünk szurkolni. Persze magára a versenyre átöltözünk, így ez csak a bemelegítésre lenne elég. Emiatt lehet, hogy egy pulóver jobb lenne, mert azt a tánc ruhára is rá tudjuk venni, amikor épp nem vagyunk a parketten és nem akarjuk, hogy kihűljenek az izmaink.

Az biztos, hogy a következő területi bajnokságra már meglesz az egyedi póló, mert azt írják a weboldalon, hogy 1-2 munkanap csak, amíg elkészülnek vele. Szerintem azért biztos, ami biztos, fel fogom hívni őket telefonon, hogy leegyeztessük a részleteket, na meg hogy kérjek egy árajánlatot. Itt mégiscsak sok a diák, akiknek nem mindegy, hogy 5 vagy 8 ezer Ft-ba kerül például egy ilyen póló vagy pulcsi.

Nem annyira kellemes téma, de mostanában ugye maszkot is kell mindenhol hordani, ezért az jutott az eszembe, hogy azt is készíthetnénk a felső mellé. Olyat, ami összeillik, és így talán ezt a ruhadarabot is jobban megkedveljük. Azok se rosszak, amiket az oldalon látok, de a miénken akkor lehetne egy stilizált táncos pár, és a tánc suli logója az ehhez tartozó alapszínekben. Szerintem jól nézne ki. Csak nehogy összekeverjük miután lejövünk a parkettről! Lehet, hogy erre is kellene nyomtatni egy monogramot, mondjuk.

Összességében nagyon elégedett vagyok az ötletemmel és azzal is, hogy máris megtaláltam hol és hogyan lehetne megvalósítani. Amint megérkezik az árajánlat, felvezetem a többieknek, bekérem a logót és el is indítjuk az egyedi póló gyártást. Jövő hétvégén már mindannyian egyforma cuccokban feszíthetünk a barátaimmal!