A céges csapatépítők dinamikája.

Szponzorált tartalom

csapatépítő programok
csapatépítő programok

Kinek ne lettek volna gondjai a cége alkalmazottaival? Amikor valaki a vállalkozói létet választja, tisztában van azzal, hogy alkalmazottak felvétele során egy halom problémával fog találkozni. Az emberi természet igencsak változatos tud lenni, így kihívásokat jelent megtalálni a tökéletes alkalmazottakat, akik megfelelnek a saját elvárásainknak, és olyan odaadással dolgoznak a cégben, mint mi magunk. Ez szinte lehetetlen küldetés, hiszen az alkalmazott a pénzért dolgozik. Vagy mégsem?!

Nyilvánvalónak tűnik a válasz, de a valóság ennél azért árnyaltabb. Amikor valakit felveszünk, akkor ő érez egy hangulatot az új munkaadója körül, ami megtetszik neki és igen, sokszor nagyon is számít a munkabér. Azonban a HR szakemberek szerint a pénz megszerez, de a vállalati kultúra megtart. Ki szeretne egy olyan helyen dolgozni, ahol rossz a hangulat, nap mint nap ugyanaz a stressz fogadja és még a főnök is kiállhatatlan? Na ugye, a jó alkalmazottat meg kell tartani!

Honnan tudom ezeket?

Részt vettem egy tréninggel egybekötött konferencián Siófokon, ahol cégvezetőknek mondták el HR vezetők, hogyan legyen kitűnő emberanyagunk a munkához. A BalatonPro rendezvényszervező cég szervezte a konferenciát egy kikötőhöz közeli szállodában, ahol a teljes cateringet és animátor gárdát is ők szolgáltatták. Az előadók neves szakemberek, akiknek sok tíz éves tapasztalata van az alkalmazottak világában. Én is olyan vezető szeretnék lenni, aki nem csak megszerezni, de megtartani is tudja a kiváló alkalmazottait. A BalatonPro erre is megoldást szolgáltat, ugyanis a konferenciaszervezés mellett céges csapatépítő programok szervezésével is foglalkoznak. A csapatépítés olyan eszköz, mely egy kis befektetés az alkalmazottak jóléte érdekében, több célt is el lehet vele érni.

  • Először is munkahelyi környezeten kívül teremt kapcsolódási lehetőséget. Olyan témák is felmerülnek, mely egy munkával töltött napon nem tudnának előjönni.
  • Információt lehet átadni az alkalmazottaknak burkolt formában, a csapatépítő programokat kisebb tréningekkel is össze lehet kötni, játékos feladatok során lehet interperszonális skilleket fejleszteni.
  • Think out of the box – teljesen más perspektívát lehet megvilágítani
  • Kikapcsolódásra van lehetőség a kollégákkal együtt. Sokan nem gondolnak rá, de a pihenés is egyfajta fejlesztő időszak, nem mindegy, hogy kivel pihenünk. A kollégákkal való pihenés beindíthat mélyebb kapcsolati szinteket, erősíti az összetartozás érzését.

Csapatépítő programok szervezését érdemes erre szakosodott cégeknek átadni, hiszen nekik már kiforrott tudások van hozzá. A BalatonPro saját eszközeit veti be, hogy a cégek dolgozói elégedettek legyenek a csapatépítéssel. Vitorláshajók bérlésével foglalkoznak, csapatépítő programokat is szerveznek vitorlásokon. A legnépszerűbb program (azoknak, akik megengedhetik maguknak) a vitorlás csapatépítés, ahol a kollégák kihajóznak, részt vesznek vitorlásvezetési gyorstalpalón és versenyeznek egymással a Balatonon. Vannak gyorsasági és ügyességi játékok, ha nagy a létszám, akár több vitorlással is lehet indulni.

Azoknak, akiknek szerényebb a pénztárcájuk, a BalatonPro szervez SUP-os csapatépítő játékokat. Ez egy olyan szörfdeszka, melyen evezni lehet, fejleszti az egyensúlyérzéket és nagyon mulatságos. A balatoni sárkányhajózás is népszerű program, melynek során dobolt ütemre, együtt evez a banda. Akinek nem jönnek be a vízi játékok, azoknak lehetőségük van szárazföldön részt venni csapatépítő játékokon, sorversenyeken, főzőversenyen, vagy akár Quad túrát is szerveznek a BalatonPro animátorai.

Igazából mindegy is, hogy mi a program, a lényeg, hogy együtt legyen a csapat, és olyan tevékenységet végezzenek, amit a mindennapokban nem szoktak. Lehet, hogy elsőre csak kiadásnak tűnik egy csapatépítés, azonban ezek az alkalmak megalapozzák a jó munkahelyi légkört és hosszabb távon a produktív munkavégzést.