A lakásunk felújítása után következett az autó!

Szponzorált tartalom

autógumi
autógumi

Rengeteg javítanivaló volt ugyanis azon is, de a legfontosabb volt az autógumi-beruházás része a teljes projektnek. Az már nagyon éret… A nyári szettünk ugyanis olyannyira használttá vált az élettartama végére, hogy már komolyan aggódtam miatta.

Annak ellenére végül, hogy jócskán költöttünk a lakásra is, és kellett még – mint írom – a jövőbeni autójavíttatással is törődni a szerelő unszolása végett, végig büdzsén belül maradtam sikeresen, mert meg tudtam találni mindenből a legköltséghatékonyabb, pénztárcabarát megoldást. Mindenből, így autógumi terén is, ugyanis a spórolás jegyében egy nagyon jó webshopra leltem, ami az iménti linken elérhető. Érdemes keresni egy kicsit többet mindig, nem az első szembejövő helyen vásárolni! Nem baj, hogy az adott shop miskolci, mert kiszállítanak bármit.

És hiába nagyon jó áron vételeztem, mindenben maradtam a minősgénél ugyanakkor – ezt is fontos hangsúlyozni! A gumidiszkont.hu is a minőséggel jellemezhető legjobban többek között, amely minőségi kritériumba beletartozik a termékeik palettája is. A forgalmazott abroncsmárkák közt van náluk: Bridgestone, Continental, Goodyear, Michelin, Pirelli, Toyo, Laufenn, Falken, Hankook. De, a felsorolás igen hosszú lenne, ezért jelezném, hogy most csak az ismertebbeket emeltem ki. Választék az tehát van, és kategorizálva is válogathatunk csak a márkák között úgy, hogy értesülünk a kiemelések által, hogy ezek közül melyik prémium, és melyik mondjuk „budget” kategóriájú márka. Azért írom, hogy „csak a márkák között”, mert ha nem márkákra szűrünk, mindenféle egyéb paraméter alapján is kikereshetjük, hogy mit szeretnénk.

Imádom az ilyen shopokat amúgy, naphosszat el tudok kattintgatni rajtuk (persze lehet, csak az én mániám ez ilyen szinten, aki viszont nem szán rá több időt, az hamarabb is végezhet a válogatással), de minden paraméter többszöri átállításával idővel biztosan meglesz a tökéletes termék, ezt vallom. Egy eladónak az agyára mennék, ha ezt mind végig kérdezném, ami szerint a webes felületen szortírozhatok, szóval hála neked internet! Azt hiszem, a vásárlási mániához is van ennek köze, hogy ennyire szeretek válogatni, de a gumidiszkont.hu autógumi shop minden ilyen igényt is kielégít. Hosszasan shoppingolni nem kizárólag női dolog – micsoda téves beidegződés ilyet mondani… Csak mindenki valami más termékkategóriában szeret hosszasan válogatni, úgy hiszem. Azért egy kedvence legalább mindenkinek akad!

Az is elmondható ugyanakkor róluk, a gumidiszkont.hu-ról, hogy a „minden egyben az autózásról” típusú weboldalnak mondhatók. És én is annak tartom őket. Mert, a webshop részen túl a blogjukon vannak ettől az alterülettől eltérő cikkek is, tehát nem csak az autógumi van a fókuszukban. Néhány cím a blogok közül: “A nagy üzemanyagkérdés: megéri 100-as benzint tankolni?” vagy épp “Az elektromos autók és a környezetszennyezés”. Így már érthető, azt hiszem…

Na, de vissza az autógumihoz: szűrhetünk még a shops válogatás közben a termékeken ilyen keresési beállításoknak megfelelően is, mint évszak, terhelési index, sebesség index. Beállíthatjuk, hogy erősített kivitelt szeretnénk-e, vagy a defekttűrő rendszer a fontos, netán olyan gumifajtát keresünk feltétlenül, amiből legalább 4 elérhető azonnal. Mert hát ez sem feltétlenül van úgy, ugyebár, hogy egyszerre egy teljes szett kell. Aztán ott vannak persze a legfontosabb beállítások keresés közben: szélesség, magasság, átmérő. Ugye, hogy mennyi ínyencséggel tudunk belevágni az gumikeresésbe?

Ha legalább négy abroncsot veszünk, akár már másnap megkaphatjuk. Mint minden hasonló webshopnál, ez úgy működik náluk is, hogy a délig leadott rendelésekben szereplő termékeket tudják átadni időben a futárnak, de egy nap, vagy két nap, a gyorsasággal nincs baj náluk összességében. Így már messze nem csak az árakat emeltem ki én sem. Van, aki egyszerűen az ilyesmiből sem ad alább. Nem is vetem el ezt a hozzáállást: jól teszi, ha az, aki megengedheti magának, akkor rendel valamilyen termékből, amikor tényleg már másnap szüksége van rá. Nem körülményeskedik olykor heteket a tervezéssel, mint én, de a lényeg, hogy a gumidiszkont.hu támogatja ezt a hozzáállást is! Ha raktáron nem lévő dolgot szeretnénk, felveszik a kapcsolatot velünk, ha lesz belőle. Jól kommunikálnak és azt is gyorsan teszik mindig. Csak jó tapasztalatok által hallok visszacsatolást igazából. Mert a környezetemben szinte mindenki őket preferálja. Mert már az én környezetem is olyan, hogy a neten intézünk mindent. Miért is kéne máshogy?

Vannak általában akcióik is – hogy az átkérdésre visszatérjek még egy kicsit. Átvehetjük személyesen is a termékeket, ha az ország észak-keleti felében lakunk mondjuk, de a házhozszállítás természetesen érvényes Magyarország egész területére. Legfeljebb 5 munkanap szokott lenni sűrű időszakban a kiszállítási idő, de inkább a 24-48 óra játszik. Az előbbi sem rajtuk múlik. Ugyebár vannak olyan időszakok egy évben, amikor a futárok leterheltek… De, összességében semmiben nem térnek el a legjobb és leggyorsabb kereskedőktől, ilyen tekintetben.

A garanciavállalás szintén stimmel, készpénzes fizetés is van, szokás szerint 14 napig el lehet állni a vásárlástól, ha meggondoljuk magunkat, viszont hadd ejtsek még szót az egyik lényegi területről, ha már gumiabroncsokról beszélünk ugyebár…

A blogjukban leírják, hogy bár minden szűrhető paraméter igencsak hasznos lehet, tehát nem árt azt is elolvasni náluk (szintén a blogban), hogy melyik mit takar, azért vannak elsődleges válogatási szempontok. A méret természetesen – ezzel kezdjük lehetőleg a szűrést. Hány colos felnire szerelhető fel, illetve, a szélesség ugyebár, az a legmeghatározóbb. Továbbá a gumi magassága is fontos. A terhelési index, sima személyautók esetén már kevésbé meghatározó adat. Viszont tényleg imádom, hogy mióta óriási a konkurencia, egy-egy kereskedő többet, és még többet szeretne adni a vevőnek, így a szóban forgó shop is biztosít lehetőséget, hogy elmerüljön ezen terület „tudományosságában” mindenki. És viszonylag rövid idő alatt, viszonylag sok mindent megtanítanak az írásaik által. Ha azt az elvet valljuk, hogy akkor vagyunk biztonságban, ha tudjuk, miként üzemel alattunk egy autó, mitől romolhat el valami, a gumiabroncsok kérdése is csak egy lépésre van ettől. Így mindig figyelhetjük és magunk is meg tudjuk állapítani, rendben vagyunk-e ilyen téren. Mikor kell majd újra gondolkodunk gumivásárlásban stb., ami azért is jó, mert így tervezhetőbbé válik az életünk.

Azért írom magam is ezt a cikket, mert ezek által tudunk segíteni egymásnak. Nem lehet mindenki minden szakterület értője és ismerője, de manapság könnyű átmenetileg felzárkózni! A gumidiszkont.hu-t, mint egy jó példát tudnám mindig emlegetni mostantól, ahol elmerülhetünk az abroncsok világában és ez nem egy pár féléves kurzus, hanem csak egy-két este. És akkor jól tudunk majd választani!

Hoznak nekünk híreket a gumiabroncsokról szélesebb a nagyvilágból továbbá. Milyen új technológiák jelenhetnek, vagy jelentek is már meg, ezáltal milyen új dolgok törhetnek be az autógumik piacára… Ha úgy állunk épp, hogy várhatunk a vétellel, elolvashatjuk milyen új technológiával készült gumiabroncsokra számíthatunk, és majd akkor vásárolunk, mikor azok is bejöttek Magyarországra!