Kupon akció az olcsóbb étkezésért

kupon akció
kupon akció

Jó tudni, hogy ha valaki okosan csinálja, akkor igen sok helyen képes lesz komoly mennyiségű forintot megfogni csak azzal, hogy jó időpillanatban veszi meg azokat a dolgokat, amikre szüksége van. Aki leárazáskor vásárol, aki akkor vesz meg valamit, amikor azt olcsóbban adják, az nyilván sokkal inkább a pénzénél lesz. A kupon akció lehetősége is ilyen a Trófea Grill Étterem esetében: ha valaki jókor kapcsol, hogy a Trófeában enne, annak ez olcsóbban is összejöhet, mint annak, aki az étterem (illetve a három budapesti egység valamelyike) előtt elsétálva jön rá, hogy érdemes lenne betérnie. A kupon akció úgy néz ki, hogy aki aznap reggel vagy délelőtt tudja, hogy délben vagy délután a Trófeában enne, az ezt kupon akció keretében olcsóbban meg tudja tenni. (Nem fog senki sem irdatlan kedvezménnyel enni, mert ez az akció nem arról szól, hogy eladjuk azt bagóért, amit amúgy is megvennének; ez egy gesztus a vendégek felé, amivel élhetnek, ha tudnak és akarnak.) Ekkor nem kell mást tenni, mint online előre megvenni vagy lefoglalni a jegyet, s a megadott idősávban feltűnni az étteremben. Ha valaki így tesz, az olcsóbban fog tudni korlátlanul fogyasztani, mint az, aki nem gondolkodik ennyire előre.